Chanyeol szösszenet

Ma is egész nap gyakoroltunk, mert  egy hét múlva lesz egy fontos fellépésünk . A főnök ránk parancsolt, hogy addig nem mehetünk haza, amíg a koreográfus azt nem mondja, hogy most már elmehettek.

Végül hajnali 2-kor végeztünk.

Kb. úgy mentem az utcán, mint egy zombi. Zsibogtak a végtagjaim és iszonyatosan el voltam fáradva, ráadásul ma alig ettem valamit. Csoda, hogy nem ájultam el. Szinte úgy estem be az ajtón mikor hazaértem. Próbáltam halkan közlekedni a lakásban, nehogy valakit felkeltsek. Több-kevesebb sikerrel összejött. Ledobtam a cuccaimat és a hűtő felé vettem az irányt. Kinyitottam és meglepetésemre volt bent egy tál ramen. Leültem az asztalhoz és elkezdtem enni. Susogásra lettem figyelmes. Valaki felkelt.

Bejött a konyhába és felkapcsolta a villanyt.

- Hát te? - kérdezte álmos hangon, majd a hűtőszekrényhez sétált és kivette a narancslevet

- Most értem haza.

Levett egy poharat, töltött a gyümölcsléből és leült velem szembe.

- Ilyen későn?

- Ez miért olyan meglepő?

- Nem tudom. Te mindig hamarabb haza szoktál érni, mint mi.

- Meg lett parancsolva, hogy addig nem jöhetünk haza, még a koreográfus azt nem mondja, hogy elmehettek.

- Ah, értem.

Befejeztem az evést és el akartam pakolni, de rám szólt.

- Hagyd csak! Menj, feküdj le, majd én elpakolom.

- Köszönöm.

Felmentem a szobámba és bedőltem az ágyba.

- Majd holnap tusolok! - mondtam magamban

Öt perc se kellett és már aludtam is.

~

8:00

Ébresztett a telefonom.

Felkeltem, letusoltam, összeszedtem a cuccaimat, majd lementem reggelizni.

- Jó reggelt! - köszönt Lay

- Jó reggelt! Többiek?

- Már bementek.

Lay-el megreggeliztünk, majd együtt mentünk be dolgozni.

Gyakorlás, gyakorlás és csak gyakorlás.

 Épp szünetet tartottunk, mikor Chanyeol bejött.

- Sziasztok! - köszönt

- Szia!

- Hoztam neked egy kis tízórait. - lebegtette előttem a zacskót

- Köszi, kedves vagy.

- Ebédelsz velünk?

- Persze. Délben akkor találkozunk lent.

- Oké. Most megyek vissza dolgozni.

Miután Chanyeol elhagyta a termet, folytattuk tovább a gyakorlást.

Már alig vártam az ebédidőt, hogy legyen egy kis szünetünk.

12:00

- Ebédidő! - mondta a koreográfus - Egy óra múlva újra itt!

Lementem a földszinti étterembe.

- Hali! - ültem le mosolyogva

- Szia!

Rendeltünk, majd beszélgetni kezdtünk.

- Izgulsz már a fellépés miatt? - kérdezte Suho

- Igen, kicsit.

- Ahogy láttam, nem kell aggódnod. Már most nagyon jól megy a tánc.

- Köszi. - pirultam kicsit el

Közben kihozták a rendeléseinket.

- És ti hogy álltok a dalokkal?

- Már kiválasztottuk, hogy mik kerülnek az albumra.

- Már nagyon kíváncsi vagyok.

- Ha szeretnéd, megmutathatom neked valamikor. - mondta Chanyeol

- Oké.

Mivel nem voltam éhes, ezért csak keveset ettem és inkább csak piszkáltam a kaját. Még azt sem ettem meg amit Chanyeol hozott nekem.

Miután megebédeltünk, elindultunk vissza, dolgozni. Én hátul ballagtam egyedül, még a fiúk jót beszélgetve haladtak előttem. Kicsit el is gondolkodtam, észre se vetten hogy nem egyedül megyek már.

- Hayun!  - Chanyeol hangja zökkentett vissza a valóságba

- Igen. - néztem rá

- Valami baj van?

- Nem. Miért?

- Csak, mert olyan keveset ettél, több mint a felét otthagytad.

- Nem voltam éhes.

- Biztos?

- Persze. Ne aggódj. Minden rendben. - mosolyogtam rá

- Tudod, hogy nekem bármit elmondhatsz.

- Tudom… Gyere, menjünk, mert lemaradunk a többiektől. – tereltem el a témát

Ha tudnád...

~

Épp az ébresztőmet állítottam be mikor kopogtak.

- Gyere.

Chanyeol volt az. Bejött és leült mellém az ágyra.

Nagyon komolynak tűnt.

- Miért nem mondod el, hogy mi a baj?

- Chanyeol, nincs semmi baj, mondtam már.

- Akkor miért nem etted meg, amit délelőtt vittem neked?

Basszus.

- Nem volt rá időm. - hazudtam

- Ne hazudj nekem! - nézett a szemembe

A pillantása szinte a lelkemig hatolt.

Sírva fakadtam.

- Nem bírom ezt...túl sok nekem. Túl sok a gyakorlat és alig van 5 perc szünetünk. Én megértem, hogy fontos ez a fellépés a főnöknek, de ennyire? - törtem meg

 - Ez az oka, hogy nem eszel rendesen?

Bólintottam.

Chanyeol magához húzott és megölelt.

- Csoda, hogy nem ájultál el eddig. Vagy csak én nem tudok róla?

- Nem. - ráztam a fejem

- De kávén és vízen nem lehet megélni.

- Én szeretnék enni, de egyszerűen nincs étvágyam.

- Ne sírj! - simogatta a hátam - Itt vagyunk, majd mi segítünk. - adott egy biztató mosolyt

- Köszönöm.

- Most hagylak pihenni. Reggel együtt megyünk be. Jó éjt!

- Rendben. Jó éjt!

~

8:00

Reggel elvégeztem a szokásos teendőimet, majd lementem reggelizni. Már az emeletről jövet valami finom illat csapta meg az orrom. Egyből összefutott a nyál a számban.

- Oh, a kedvencem. - mondtam miután megláttam, hogy mi a reggeli

- Addig nem mehetsz el, amíg meg nem eszed azt, amit kiszedtél.  Arasso? - suttogta a fülembe Chan mikor senki sem figyelt

Bólintottam.

Juharszirupos amerikai palacsinta volt a reggeli. Kisgyerekként is nagyon szerettem, anyukám rengetegszer csinált csak a kedvemért.

Kiszedtem két nagyobb palacsintát, de meg is bántam, mert az utolsó falatokat alig bírtam megenni.

Ránéztem könyörgő tekintettel Chan-ra, hogy hátha otthagyhatom, mert már kipukkadok, mire egy mérges pillantást kaptam válaszul. Végül nagy nehezen legyűrtem azt a kevés palacsintát.

- A te hibád, ha nem tudok ezek után táncolni. - "fenyegettem meg"

Válaszul egy elégedett mosolyt kaptam.

Chh...

~

Holnap lesz a "nagy nap", ezért a szokásokhoz híven ma is sokat gyakoroltunk kevés szünettel, de már 3-kor hazamehettünk, hogy holnapig ki tudjuk magunkat pihenni.

A fiúk is már elkészültek az albummal, így ők is hazajöhettek.

Mivel nagyon untam magam, felkerestem Chan-t.

- Kopp-kopp! - nyitottam be

- Szia! Na, mi újság?

- Megmutatod a dalokat? - kérdeztem mosolyogva

- Persze.

Átnyújtott egy fejhallgatót, majd ő is felvett egyet.

- Melyikkel kezdjük?

- A title dallal.

~

- Ez nagyon jó. - mondtam miután meghallgattuk az albumot - Ügyi vagy! - dicsértem meg

- Köszi, de ez nem csak az én érdemem.

- De most csak téged tudlak megdicsérni, mert te vagy itt. - mosolyogtam rá

- Izgulsz a holnap miatt?

- Ah, ne is mondd. Iszonyatosan. Attól félek, hogy el fogom rontani.

- Nyugi, nem kell parázni. Nem fogod elrontani. Csak higgy magadban és menni fog.

- Köszi, a jó tanácsokat.

- Halihó! - nyitott be a leader - Itt meg mi folyik? - kíváncsiskodott

- Chan megmutatta a dalokat és beszélgettünk kicsit.

- Chan? - húzta fel a szemöldökét - Mióta hívsz engem így?

- Még nem szólítottalak így?

- Nem.

- Pedig mikor rólad beszél, előttünk mindig így hív. - mondta Suho

- Talán nem tetszik? Hívjalak esetleg Beagle 1-nek?

- Haha... - forgatta a szemeit

- Na, csak vicceltem. - böktem meg

- Igazából azért jöttem, hogy megkérdezzem nincs e kedvetek filmezni.

- De, menjünk. - keltem fel

- Mit nézünk? - kérdezte Chanyeol kifele menet

- Vígjáték?

- Jó lesz. - foglaltam el a helyem a kanapén

Nem gondoltam horrora, mert akkor éjjel egy szemet sem aludnék, az pedig nem lenne jó, hisz ugye holnap lesz a nagy nap és pihennem is kéne.

Hát persze, hogy a Beagle line megint körülvett engem. Nem tudom miért is lepődtem meg ezen.

~

Az álmosság kezdett belém költözni. Éreztem, hogy pilláim egyre nehezülnek. Nem tudtam ébren tartani magam. Úgy a film vége fele bealudtam.

~

- Srácok, ezt nézzétek! - hallottam valaki hangját

- Nézd!  Milyen aranyosak!

- Omo, ezt meg kell örökíteni!

- Sehun, vedd elő a telefonod! - suttogták

- Gyorsan mielőtt felébrednek!

Felébrednek? Szóval akkor nem csak én aludtam el?

Mikor kinyitottam a szemem mindenki előttem állt és engem nézett, de valami nem stimmelt. Ferdén láttam a többieket. Mikor ráeszméltem, hogy oldalra van dőlve a fejem, egyből felemeltem és ekkor vettem észre, hogy a mellettem ülő is elaludt. Szóval akkor ezért van mindez.

- Sehun, kapcsold ki a kamerát! - suttogtam mérgesen a maknae-nak

Vigyorogva készített Isten tudja hány képet.

- Sehun töröld ki!

- De most miért? Olyan aranyosak vagytok rajta. - mondta Minseok

- Haha. Na, Sehun. Add ide a telefont!  - nyújtóztam érte

Nem mertem nagyon mocorogni, mert Chanyeol feje a vállamon pihent és féltem, ha megmozdulok, felébred, azt pedig nem szeretném. Olyan aranyosan alszik. Így is keveset pihen, csak mikor nagyon muszáj.

- Aniyo. - rázta a fejét

- Jó, de akkor ezt nem mutatod meg neki különben véged!

- De miért? - jött a kérdés Kai-tól

- Mert nem és kész. Téma lezárva. Most pedig tűnés. Nem vagyunk kiállított szobrok, akiket bámulni kell! - hesegettem el a társaságot

- Hány óra van? - kelt fel a mellettem alvó

- Hét.

- Uh...jól bealudtam. Nem is láttam a film végét. Tudod mi lett Mirával és Georg-al?

- Nem. - nevettem el magam - Én is elaludtam.

- Na, az jó. Mindegy, majd máskor megnézzük és megtudjuk.

Bólintottam.

~

Nagy nap

Korán kellett kelnünk, mert fellépés előtt még egyszer el kellett próbálnunk a koreográfiát. Ezután átvittek minket a fellépés helyszínére. Nem nagy, de nem is kicsi, olyan 170 ember befogadására képes terem.

Elmagyarázta a koreográfus ki hol fog állni a színpadon és átbeszéltük még egyszer a dolgokat.

Próba után elkezdtünk készülődni. Megcsinálták a sminkünket és a frizuránkat.

Nekem egy egyszerű fonást csinált a fodrász és a sminkem is visszafogott lett.

Kezdésig még volt egy óránk, így azt csinálhattunk, amit akartunk. Úgy döntöttem megnézem, hogy állnak a fiúk.

- Halihó! - nyitottam be a banda nevével jelzett ajtón

- Szia! - köszöntek szinte egyszerre

Sehun, Suho és D.O ültek a sminkszékben, Kai, Xiumin, Lay a fodrászszékben a többiek pedig a telefonjukat nyomkodták.

- Azta! Nagyon jó lett a hajad! - dicsért meg Lay

- Köszi! - kicsit elpirultam

Épp belemerültünk a beszélgetésbe, mikor szóltak.

- Hayun! Gyere öltözni! - szólt az egyik stylist

- Megyek.

- Majd drukkolunk a színpad mellől. - mondta Chan

- Rendben.

Visszamentem az öltözőmbe. Már elő volt készítve a fellépős ruhám. Hogy menjen a stílusomhoz, amit a színpadon fogok képviselni, kiválasztottak nekem egy bőrnacit egy feliratos toppal és fekete cipővel. Ékszerből csak egy karkötőt és fülbevalót fogok viselni.

Miután felvettem a szettem, szóltak, hogy 15 perc van a kezdésig. Gyors átfutottam a lépéseket fejben és lazán követtem mozgásban őket.

Jó lesz Hayun. Ne izgulj. Meg tudod csinálni. - mondogattam magamban

-5 perc a kezdésig. - szólt az egyik staffos

- Ügyes leszel. Meg tudod csinálni. - kaptam a fiúktól a bíztató szavakat

- Fighting!

- Fighting! - jeleztem vissza

- 5 mp a kezdésig! 5,4,3..

A visszaszámlálás alatt elmondtam magamban egy imát, majd kialudtak a fények.

~

Boldogan hagytam el a színpadot. Sikerült. Remélem, elégedettek lesznek velem.

- Váá, sikerült! - rohantam oda Chan-hoz és a fiúkhoz

- Nagyon ügyes voltál! - dicsért meg

- Ezt meg kell majd ünnepelnünk! - mondta Chen

- Meg ám! - erősítette meg Baek

~

A fellépésem után felkonferálták az Exo-t. Mivel nem volt más dolgom, így ottmaradtam és a színpad mellől néztem őket, közben énekeltem velük együtt.

Elég jól belemerültem az éneklésbe és a tombolásba mikor valaki hátulról hozzámért, ezzel rám hozta a szívbajt.

Megfordultam és először nem hittem a szememnek. Pislogtam párat meggyőződés képen, hogy biztosan jól látok e. A látásom nem csalt.

- Luhan! - lepődtem meg - Úristen! - öleltem meg szorosan - Biztos te vagy az? - toltam el kissé magamtól, hogy ránézhessek

Semmit sem változott, mióta elhagyta a csapatot...

- Ki más? Persze hogy én. - mosolygott

Még a mosolya is ugyanaz...az a drága Lulu mosoly.

- Csípj meg! Nem hiszem el.

Belecsípett az arcomba kicsit.

- Tényleg te vagy az! - nevettem el magam - Mesélj, hogy kerültél ide?

- Majd később mesélek, ha mindenki itt lesz.

- Rendben.

- Egyébként nagyon csinos vagy.

- Köszi.

- Láttalak ám táncolni. Nagyon jól nyomod.

- Jaj, ne hozz már zavarba! - takartam el az arcom

- Nem akartalak csak megdicsértelek.

- Ez volt az elő komolyabb fellépésem. Elég sokat gyakoroltunk rá, hogy tökéletesen menjen.

- Úgy mozogtál a színpadon, mint egy vérprofi.

- Naa. Elég még a végén hozhatod a poroltót, mert lángokban fogok kitörni. - nevettem el magam

- Most viszont el kell mennem...tudod miért.

- Tudom. - szomorodtam el - Egy óra múlva gyere a közeli étterembe, mert elmegyünk, megünnepeljük a fellépésem sikerét.

- Oké. Ott leszek. Szia! - köszönt el

- Szia!

~

- Vaa. Már nagyon éhes vagyok! - mondta Chanyeol mikor bementünk az étterembe

Megrendeltük a kajákat és vártunk, közbe elkezdtünk beszélgetni.

Többször is körbenéztem az étkezdében, de sehol nem láttam Luhant.

Nem fog eljönni. - gondoltam magamban

- Te mit gondolsz erről Hayun?... Hahó!

- Hm?

- Figyelsz te egyáltalán?

- Persze, persze.

- Akkor mit kérdeztem?

- Ööö...

- Nem is figyelsz!

- Bocsi csak kicsit elkalandoztam.

- Az volt a kérdés, hogy....

És ekkor megjelent Luhan. Úgy örültem mikor megláttam az ajtón bejönni. Ennél jobban csak az lepett meg, hogy nem egyedül érkezett. Két másik fiúval az oldalán közeledtek az asztalunkhoz. Mikor megismertem, hogy ők Kris és Tao, majdnem kiugrottam a bőrömből, persze lepleztem az örömömet, nehogy lelőjem a meglepetést.

Közben kihozták már az ételeket és a fiúk hozzáfogtak enni, ezzel elvonták a figyelmüket és így észre se vették Luhan-ék érkezését.

- Van még itt három szabad hely? - kérdezte Lulu eltorzított hangon

Mikor meghallották, mindenki szinte egyszerre kapta fel a fejét.

Azok a megdöbbent arcok. Látnotok kellett volna. Valakinek még az evőeszköz is kiesett a kezéből.

- Luhan! - sikított fel egyszerre Xiumin és Sehun és megölelték a barátjukat

- Mi a...? - ráncolta össze a szemöldökét Chanyeol

- Tao, Luhan, Kris? - mondta megdöbbenve Suho

- Omo, azt hittem csak Luhan jön egyedül. - mondtam miközben megöleltem Tao-t és Kris-t

- Mi vagyunk, a bónusz meglepi! - mondta mosolyogva Tao

- Ah, fiúk! Annyira hiányoztok! - mondtam nekik

- Ti is nekünk.

- Esélyét se látjuk, hogy visszatértek a csapatba?

- Sajnálom Hayun, de nem. - simogatta meg a karom Lulu

- Jó lenne többször látni titeket. - mondtam

- Majd megoldjuk. - mondta Kris

Ezután rengeteget beszélgettünk. Két év telt el mióta elhagyták a bandát. Ez a két év alatt sok minden történt velük. Mindhárman belekóstoltak a színészet rejtelmeibe, emellett egyengetik saját szólókarrierjüket.

- Meddig lesztek? - kérdeztem tőlük

- Két napig. Utána megyünk vissza Kínába.

- Oh..

- Viszont holnap vidámparkba megyünk. Nem tartotok velünk?

- Mennénk, de sajnos nem lehet.

- Érthető...

- Én szívesen megyek. -"jelentkeztem" - Most úgy is kaptam egy szabadnapot.

- Rendben. - mosolygott rám Kris - 9-re érted megyünk.

~

Még sokat beszélgettünk, majd késő este visszamentünk a dormba. Gyors tusolás után egyből lefeküdtem, hogy holnap fel tudjak kelni.

8:00

Felöltöztem, elvégeztem a reggeli teendőimet, összeszedtem a cuccaim, majd lementem.

- Jó reggelt! - köszöntött a leader

- Neked is jó reggelt!

- Hogy aludtál?

- Jól, köszi. - mentem át a konyhába

- Jó reggelt! - köszönt Chan

- Jó reggelt!

- Kávét?

- Kérek, köszi.

Gyors összedobtam egy szendvicset és megreggeliztem.

A csetreseket beleraktam a mosogatóba és már indultam is.

- Vigyázz magadra. Óvatosan az úton. - mondta Suho

- Rendben "anya". - nevettem el magam majd ő is nevetni kezdett

- Kikísérlek. - jött utánam Yeol

- Köszi.

- Aztán vigyázz magadra. Ha bármi van, hívj.

- Jól van, de most már megyek.

Szia! - léptem ki az ajtón

Jól esik, hogy ennyire féltenek meg aggódnak miattam, de tudok magamra vigyázni, nem vagyok már kisgyerek. Bár belül mindig is az leszek.

Pár percet kellett csak várnom és már jöttek is a fiúk.

- Sziasztok! - szálltam be a kocsiba

~

- Na, mire üljünk fel először? - kérdezte Kris miután megérkeztünk a vidámparkba

- Kezdjünk valami light-os hintával. - javasoltam

Végigjártuk mindent a vidámparkban. Vettem a fiúknak egy kis édességet, hogy azért mégse üres kézzel menjek haza. Megálltunk délbe ebédelni, majd folytattuk utunkat.

A végére hagytuk a legjobbat, az óriás hullámvasutat. Végignéztem rajta, miközben sorba álltunk és nyeltem egy nagyot.

- Biztos fel akarunk mi erre ülni? - kérdeztem bizonytalanul

- Még szép, hogy fel, ha már itt vagyunk. - mondta Kris

Ránéztem Tao-ra aki mellettem állt. Kicsit elfehéredett a látvány miatt.

- Muszáj? - kérdezte

- Tao ne nyavalyogj már. Meglátod jó lesz. - mondta neki Luhan

Mikor sorba kerültünk, Tao-val remegő lábakkal ültünk be a kocsiba. Kris és Luhan az előttünk lévő kocsiba ültek.

Becsatoltak minket és visszaszámláltak az indulásig.

- 5,4,3,2...

- Fogd meg a kezem! - mondtam Tao-nak aki egyből megszorította és a menet végéig el sem engedte

Én nem vagyok egy tériszonyos ember, de ez még nekem is sok volt.

Szerettem volna élvezni, de ez a fel-le, kanyargós gyors út megijesztett.

Tao-val végig össze voltunk kapaszkodva. A menet végéig el se engedtük egymást. Kris meg Luhan állandóan fotóztak meg cikiztek minket, hogy mennyire nyápicok vagyunk.

Ez volt a legkevesebb, hogy rájuk figyeljek, azt vártam, hogy mikor lesz már vége.

Tudtam, hogy Tao nem fogja kibírni sírás nélkül. A feltételezésem be is igazolódott.

- Mǔqīn!(anya) - kiabálta sírva

Én nem sírtam csak mosolyogtam rajta, de én sem mertem körbenézni fentről, ahogy mentünk, mindig csak előre néztem.

Tizenöt perc után véget ért a menet.

Remegő lábakkal szálltam ki. Ha nem fogtak volna meg, szerintem ott estem volna össze.

- Ez az adrenalin löket úgy érzem elég volt mára, még lehet sok is volt. - még a hangom is beleremegett kicsit

Kris-ék jót mosolyogtam rajtam, Tao meg majd meghalt mellettem.

Leültünk egy asztalhoz pár perce, hogy összeszedjük magunkat, majd elindultunk haza.

~

- Köszönöm a mai napot. Nagyon jól éreztem magam.

- Örülök, hogy tetszett.

Pár másodperces csend telepedett közénk, amit a zokogásom tört meg.

- Naa, most miért sírsz? - kérdezte a legfiatalabb

- Hiányoztok.

- Ajj...ne sírj. - ölelt meg Kris

- Majd megpróbálunk többször találkozni. - simogatta meg a vállam Luhan

- Rendben.

- Most pedig ne itasd az egereket, helyette inkább mosolyogj. Azt jobban szeretjük. - törölte le a könnyeimet Tao

Bólintottam.

- Most megyek. Nagyon vigyázzatok magatokra és hívjatok! Sziasztok! - szálltam ki az autóból

Megvártam még elhajtanak, majd bementem.

 Máris hiányoznak.

- Megjöttem. - léptem be

- Azt hittük, hogy már elvittek magukkal.

- Dehogy.

- Hayun! Te sírtál? - kérdezte Chan

- Ja. - töröltem le az arcom -.. nem. - legyintettem

- Nekem nem úgy tűnik.

- Na, jó, de..

- Bántottak vagy mi történt? Mondtam, hogy hívj fel, ha van valami. - hallottam a hangjában az aggodalmat

- Nem, semmi nem történt, csak elérzékenyültem.

~

Hallottam az ajtó túloldaláról a beszélgetést. Kíváncsi voltam ezért megálltam.

- Hyung! Mostanában elég közel kerültünk egymáshoz. Hogy mondjam meg neki, hogy szeretem? Félek, ha bevallom, akkor arra rámegy a barátságunk, azt pedig nem akarom.

- Chanyeol. Mondd meg neki, hogy mit érzel. Nem őrlődhetsz magadban. Próbáld meg, ezzel legalább könnyítesz a lelkeden.

Még mielőtt észrevettek volna, gyorsan elmentem onnan.

Chanyeol-nak tetszik valaki?

Mi ez a furcsa érzés itt bent?- tettem a szívemre a kezem

Miért fáj?

Nem, az nem lehet. - döbbentem rá

Nem lehetek szerelmes belé. Nem engedhetek az érzéseimnek. Ki kell ezt vernem a fejemből.

~Két hét múlva~

- Hayun, Hayun! - kiáltott Chanyeol

- Ne kiabálj! Nem vagyok siket.

- Játszottunk a srácokkal és nyertem két belépőt a vidámparkba. Gondoltam megkérdem, hogy nincs e kedved eljönni velem?

- Most voltam két hete. - nevettem el magam - De ha ennyire akarod, akkor elmegyek veled.

- Juhúú!

~

- Na, mire szeretnél felülni először? - kérdezte Chan

- Mindegy.

Végigmentünk az összes játékon. Délben megálltunk ebédelni és pihenni kicsit. A végére már eléggé elfáradtam és ekkor Chanyeol "bedobott a mély vízbe".

- Készen állsz egy kis izgalomra?

- Attól függ mi az.

- Gyere. - mondta majd odasétáltunk az egyik bejárathoz

Mikor megláttam a "Horror alagút" feliratot, megtorpantam.

- Ide akarsz bemenni?

- Nae.

- Muszáj?

- Talán csak nem félsz?

- De. Irtózok az ilyen helyektől.

- Naaa, gyere.

- De Chanyeol én félek oda bemenni.

- Ne félj. Itt vagyok. Majd fogom a kezed. Légyszii. - nézett rám kiskutya szemekkel

- Na, jó. Bemegyek.

Már ahogy bementünk egyből "rátapadtam" Chan-ra. Nem volt annyira vészes, de egy-egy előbukkanó bohócfej, szellem vagy ijesztő akármi azért rám hozta a szívbajt és ilyenkor erősebben szorítottam a kezét.

Szerencsére nem volt hosszú az alagút így hamar véget ért az utunk.

Mikor kiértünk, elengedtem Chan kezét, ami piros színben pompázott.

- Bocsi.

- Semmi. - nevetett

- Gyere, még van, egy hely ahova el szeretnék menni.

Megpillantottam a hatalmas szívecskéket az alagút bejáratánál.

Jesszus.- gondoltam magamban

Tudtam, hogy Chan fura ember, de ennyire, hogy egy szerelmeseknek való vidámparki alagútba megyünk ketten, mint a jó barátok, ezt nem gondoltam volna. Inkább már meg sem kérdeztem tőle miért megyünk be ide.

Elfoglaltuk a helyünket a csónakban és vízre szálltunk.

Csendben ültünk egymás mellett pár percig és néztük a csicsás dekorációt.

A szemem sarkából néha rápillantottam és mintha kicsit idegesnek láttam volna.

- Hayun, szeretnék mondani valamit.

- Figyelek. - fordultam felé

- Úgy érzem az utóbbi időben elég közel kerültünk egymáshoz. Boldogságot és örömöt érzek, mikor a közeledben vagyok. Lehet, hogy erre rámegy a barátságunk... de én, szeretlek.

Kellet pár másodperc, mire felfogtam, hogy épp most vallott nekem szerelmet.

Tudom, hogy azt mondtam, hogy ki kell vernem őt a fejemből, de nem ment. Azóta meg főleg, mióta hallottam azt a beszélgetést. Valahogy akkor féltékeny lettem és azt akartam, hogy csak az enyém legyen, de nem mertem megtenni az első lépést.

- Chanyeol...én is szeretlek. - vallottam be

Közelebb csúszott hozzám és megcsókolt, amit viszonoztam. Összekulcsolta a kezünket és így hajókáztunk tovább, ezúttal már EGYÜTT.

I'm Only Human - Part I

„ Csak fekszem a sötét szobában és folyamatosan magamat ostorozom azzal, ami történt. Én nem akartam, hogy ez legyen. Én egyszerűen csak boldog akartam lenni. Boldog vele, de ez az egy nem lehetséges. Folyamatos sírásom közben a fejemben a baleset képei pörögnek. Elfelejtenem is nehéz lesz ezt a dolgot, nemhogy őt. Miért velem történt mindez? Miért?”

 - Sziasztok! – léptem be a GOT7 tánctermébe.

 - Szia! – köszöntek egy emberként a padlón kiterülve.

 - Szia Jihye! Mizujs? Hogy vannak a többiek? – jött oda hozzám JB egy ölelésért.

 - Hamarosan debütálunk. Már ki van tűzve a nap, hogy mikor. Jól vannak, beszélnek a barátjukkal.

 - De hiszen én itt vagyok, akkor hogyan tudna velem Soomin beszélgetni? – kelt fel a helyéről Jackson.

 - Tudod, Jackson ez a párkapcsolat csak a te fejedben létezik. – mindenki felnevetett Jackson pedig egy durcis fejet vágott.

 - Ugyan hyung, több ezer szép lány él Koreában. Egyszer majd találkozni fogsz eggyel. – magyarázta neki Yugyeom.

 - Mit csinálsz ma este? Jössz velünk vacsizni? – kérdezte Mark.

 - Még nem tudom. Lehet, hogy unniékkal megyek kajálni vagy… - a mondatom befejezni nem tudtam, mert egy SMS-t kaptam.

Mihi:

„Szia! Délutánra és holnapra is szabadnapot kaptunk, ezért Min is a barátjával meg én is a barátommal fogom tölteni ezt az időt. A dorm teljes egészében a tied. ;) Vigyázz magadra! Szeretünk! :* <3”

 - Vagyis megyek veletek vacsizni, mert unniék otthon sem lesznek. Majd csak két nap múlva látom őket.

 - Hova mentek ilyen hirtelen? – ugrott fel Jackson.

 - Délután és holnap szabadnaposak vagyunk, így ők a barátaikkal töltik az időt.

 - Komolyan mit lát abban a gyerekben? Én sokkal jobban nézek ki nála, kedvesebb is vagyok. – kuporodott össze a kanapén.

 - Igen, ezek mind igazak Jackson, csak nem szereti a… Hogyan is mondjam finoman... Hm. A magukat istenítő pasik nem jönnek be neki. – ültem le mellé. – Viszont hazanézek. Lehet le is zuhanyozok. Jaebum oppa? Majd csörögsz, ha indultok vacsizni? – búcsúzásképpen mindenkit megöleltem.

 - Persze. Jó legyél és vigyázz magadra. Majd olyan hét óra fele fogok talán csörögni. – integetett a táncterem közepéről.

Utam elöszőr a mi tánctermünk felé vezetett. Beléptem a terembe. Lámpák felkapcsolva, a szobában minden felforgatva. A lámpa itt is fel van kapcsolva. Unniék néha olyan rendetlenek tudnak lenni. Gyorsan rendet raktam, felkaptam a táskám és a pulcsim. Mielőtt kiléptem volna a teremből mindenhol lekapcsoltam a világítást. Pakolás közben még írtam a menedzser oppának, hogy ha még bent van a cégnél, akkor haza tudna-e vinni. Szerencsémre még itt volt. Gyorsan hazaértem, nem volt most dugó a városban. A dormba felérve csináltam magamnak egy szendvicset, mivel eddig ma csak egy müzli szeletet ettem, ami mondhatni a reggelim volt. Az ebédem után lezuhanyoztam, utána pedig TV-t néztem. Pont egy dorama tegnapi részének az ismétlését adtak. Megnéztem azt az egy részt, de semmit nem értettem, hogy mi történik benne.

 - Akkor most a csaj valami médium vagy mi? – kérdeztem magamtól.

Miután feltettem magamnak a költői kérdést ismét egy SMS-t kaptam. A kijelzőn megjelent néven meglepődtem. Ő rá ma nem számítottam, de amúgy is fel akartam hívni már őt.

Taeyong:

„Szia! Hallottam, hogy ma, meg holnap szabadnapotok van. Nem találkoznánk valamelyik nap? J”

Jihye:

„Szia! Ma már foglalt vagyok, de holnap ráérek. J”

Taeyong:

„Okés. Holnap 11-re ott vagyok nálatok. A többi pedig legyen meglepetés. ;)”

Jihye:

„Veled tölthetem az egész napot, de jó nekem. J”

Taeyong:

„ Úgy bizony. De nekem most mennem kell, sajnos próba van. L Holnap találkozunk J”

Jihye:

„Vigyázz magadra!”

Választ nem kaptam. Gondoltam, azért, mert elkezdődött a próbája. A nap további részében aludtam. Mostanában amúgy is keveset tudtam pihenni a tánc- és énekpróbák miatt. Álmomból csengőhangom ébresztett fel. JB volt az.

„ – Szia! Mi most indulunk a cégtől. Kb. mikorra érsz oda a szokásos helyre?”

 - Szia! Hát öt perc, míg egy kicsit észhez térek és utána indulok is. Talán olyan 20 perc és ott vagyok.

„ – Rendben, akkor ott találkozunk. Szia!”

 - Szia! – mindketten bontottuk a vonalat. Még felkaptam a táskám és egy vastagabb pulcsit akartam felhúzni, de nem találtam egyet sem. Úgy néz ki, mindegyik mosásra vár. Feltúrtam a szobám, de csak egy vastagot találtam, az pedig Taeyongé volt. Mivel egy kicsit késésben voltam, így felkaptam azt és már rohantam is az étterembe, ahol enni szoktunk. A pulcsiját még a múltkori találkozásunkkor adta nekem. Egy kicsit későn kísért haza, és, hogy meg ne fázzak nekem adta az egyiket – mivel ő általában kettővel jár, mert, ha az egyikkel történik valami, akkor legyen a másik tiszta – így még nem volt időm visszaadni neki. De majd holnap visszaadom. Míg oda értem, egész végig Taeyong férfias illatát éreztem a pulóveren.

 - Nahát, az emlegetett kisasszony is megérkezett hozzánk. Ez több volt, mint húsz perc. – kezdett bele az ál-lecseszésbe Mark.

 - Tudom, de nem azt mondtam, hogy pontosan 20 perc és itt vagyok. – mentem bele az ál-veszekedésbe.

 - Ne veszekedjetek, inkább lássatok neki az ételnek, amit rendeltünk. A kedvencedet hozattuk. – csitított le minket JB.

 - Rendben. Köszönöm, hogy rendeltetek nekem is.– felvettem az evőpálcikát és már neki is láttam az elém rakott ételnek.

 - Amúgy holnap mit csinálsz? – kérdezte tőlem teli szájjal Jackson.

 - Taeyonggal leszek. – válaszoltam neki.

 - Taeyong? Az NCT-s Taeyong? – kérdezte Mark.

 - Ismersz más Taeyongot? – kérdeztem vissza.

 - Nem.

 - Mit fogtok csinálni egész nap? – és elkezdődött a faggatózás. Persze majdnem minden kérdésre „Nem” volt a válaszom. Elég sokáig beszélgettünk. Olyan kilenc vagy fél tíz fele indultunk haza. Elbúcsúztam mindenkitől egy öleléssel. Hazaérve először lezuhanyoztam. Fürdés után megszárítottam a hajam. Délutánhoz hasonlóan a nappaliban lévő kanapén foglaltam helyet és néztem a TV-t, közben Taeyonggal beszélgettem. Kérdezgettem a holnapi találkánkról, de nem mondott semmit. Továbbra is titokzatos maradt. Aztán elköszöntem tőle, mert már nagyon fáradt voltam.

Reggel a szokásosnál később ébredtem. Általában olyan öt vagy hat óra fele szoktunk kelni, de most 10 órakor ébredtem fel. Ébredésem után első dolgom az volt, hogy megnézzem az időt. Mivel már csak egy órám volt elkészülni, így azonnal felkeltem az ágyamból. Első készülődési pontom a konyha volt. Ettem pár falatot, utána pedig a fürdőt foglaltam el. Hajamat kivasaltam, sminkem szolid lett, csak kihúztam a szemem meg egy kis szempillaspirált és egy halvány szájfényt tettem fel. Öltözékem egy szakadtas farmerból, egy fehér csipkés felsőből, egy angyalszárnyas pulcsiból és a kedvenc topánkámból állt. Magamra fújtam még a kedvenc parfümömet, amit anyukámtól kaptam a szülinapomra. Míg vártam, hogy Taeyong megérkezzen, addig felnéztem a közösségi oldalakra. Nagyon sokan várják, hogy a JYP új lánybandája, vagyis mi hárman, debütáljunk. Elolvastam a kommenteket is. Olyan jól estek, még nem is ismernek, de már szeretnek minket. Rólunk eddig csak képek kerültek ki. A debütáló videónkat csak két nap múlva teszik ki a netre. Az interneten való böngészést pont akkor fejeztem be, mikor Taeyong csöngetett. Kinyitottam neki az ajtót és beinvitáltam.

 - Szia! – ezer wattos mosolyt kaptam.

 - Szia, gyere be! – mosolyogtam vissza rá.

 - Rendben. Hű, de csini valaki. – mért végig.

 - Köszönöm. Te is jól nézel ki. – ő egy fekete nadrágot és egy sima, egyszerű fehér pólót viselt. – Mit fogunk ma csinálni? – tettem fel már vagy ezredszerre a kérdést.

 - Hát először úgy gondoltam, hogy egy kicsit itt maradunk és beszélgetünk, vagy a B terv az, hogy elsétálunk az étteremig, ahol helyet foglaltam nekünk ebédre. – mosolygott még mindig rám.

 - Hm, legyen inkább a B terv, az jobban hangzik. – nevettem el magam.

 - Akkor induljunk is. – karolt belém.

 - Mi újság van a JYP-nél? – kezdett bele a beszélgetésbe, mikor kiértünk az utcára.

 - Az az újság van, hogy hamarosan debütálni fogok, mint a JYP új lánybandája. – újságoltam el neki a nagy hírt.

 - Wow, akkor majd megkérem a CEO-nimet, hogy énekelhessek veled egy dalt. – kacsintott rám.

 - Remélem meg fogja engedni, hogy egy dal erejéig együtt működjünk. – most én karoltam át őt.

 - Én is ebben reménykedem. Szerintem már holnap neki állhatok könyörögni. – nevetett fel majd rátette a kezét az enyémre, ami az ő karján pihent.

 - Amúgy milyen érzés a színpadon állni? – egy kicsit kérdezgettem az idol létről.

 - Az érzés leírhatatlan. Szavakba önteni nem tudom, hogy milyen nagyszerű a színpadon lenni, vagy az, amikor a fanok a nevedet kántálják. Imádok ott lenni. Remélem neked is tetszeni fog majd. – ölelt meg.

Egy óra alatt oda is értünk az étterembe. Míg sétáltunk, sokat beszélgettünk, nevettünk egymáson. Jól éreztem magam vele.

 - Köszönöm.

 - Ugyan, ez egy úriember dolga, hogy segítsen a hölgynek, nem? – kérdezte miután segített nekem, aztán ő is a helyére sétált. Velem szemben foglalt helyet.

 - Végülis de. – helyeseltem.

 - Tudod, elterveztem az egész napot. Remélem semmi nem szól közbe. – tette le az asztalra a telefonját. – Ebédre pedig a kedvencedet rendeltem, Carbonara spagettit.

 - Ezt a sok mindent, mikor tervezted meg? – kérdeztem tőle, mikor a letették elénk a tányérokat.

 - Szabadidőmben, a foglalást tegnap intéztem, mert mikor megkérdeztelek csak akkor tudtam pontos időt mondani az étteremnek. – mosolygott rám.

Válaszként csak visszamosolyogtam rá. Ebéd közben is csak beszélgettünk.

 - Talán azt a harmadik gombóc fagyit nem kellett volna megennem. Olyan érzésem van, mintha mindjárt kipukkadnék. – simogattam a teli pocakomat.

 - Ya, a felét én ettem meg. De lehet, hogy nem kellett volna még azt is megenned. Most olyan a hasad, mintha kisbaba lenne benne. – tette a kezét a pocimra és megsimogatta azt, mintha tényleg terhes lennék.

 - Ya, nem vagyok terhes. – vettem el a kezét a hasamról. – Csak teleettem magam.

 - Persze, és ezt higgyem is el? – nézett rám olyan nemhiszekneked fejjel. – Nyugi csak viccelek. Tudom, hogy nem vársz babát. – nevetett fel. – Mehetünk a következő helyszínre? – fogta meg a kezem és a karjára rakta.

A következő program a mozi volt. Itt elég sok ember volt, így Taeyong felvette magára a maszkot meg a sapkát. Persze a film alatt levette ezeket magáról. Egy romantikus vígjátékot néztünk meg. Kicsit csodálkoztam, hogy nyálas filmet nézünk, hiszem Taeyong nem szereti az ilyet. Mikor megkérdeztem tőle, ő azt válaszolta, hogy erre nagyon is kíváncsi volt.

 - Egy romantikus filmre vagy TE kíváncsi, aki inkább vígjátékokat néz? – tettem fel a költői kérdést.

 - Pszt. Inkább nézd a filmet, mert ránk fognak szólni, hogy maradjunk csendben.

 - Jó, csendben maradok. – válasza csak egy gyengéd mosoly volt.

Mozi után beültünk egy kávézóba a plázában. Kerestünk egy eldugottabb helyet és kiveséztük a filmet. Mikor elindultunk megcsörrent a telefonja.

 - Szia, Ten! Mi… - befejezni a mondatát nem tudta. Gondolom Ten félbeszakította a mondanivalójával. – Muszáj? Rendben, indulunk. Akkor később találkozunk. Szia! Oh, várj, valaki elhozza a kocsimat Jihye-ék dormjától? Okés, köszi. Még egyszer, szia!

 - Történt valami? – közben a telefonját eltette. Kezemet megfogta és maga után húzott. – Hé, Taeyong! Történt valami? – tettem fel újra a kérdést.

 - Sajnos igen. Nem kell semmi rosszra gondolni. Csak az előbb hívta a többieket a menedzser, hogy este mégis van próbánk. Azt meg nem csinálhatom meg, hogy nem leszek ott, mert a CEO-nim meg akarja nézni, hogyan haladunk a próbákkal. Egy ideig el tudlak kísérni utána megyek a kiadóhoz.

 - Rendben. – válaszoltam.

Most nem beszélgettünk olyan sokat, hiszen láttam Taeyongon, hogy nem nagyon örül annak, hogy be kell mennie próbára.

 - Idáig tudtalak csak elkísérni. Innentől már hazatalálsz, ugye? – állított szembe magával.

 - Persze, hogy hazatalálok, de te si… - mondatomat egy csapat rajongó szakította félbe.

 - Taeyong oppa! Szia!

 - Ma is jól nézel ki oppa!

 - Együtt vagytok?

 - Nagyon aranyosak vagytok együtt! – rohamoztak meg minket.

 - Sok boldogságot nektek oppa! – és már tovább is álltak.

 - Azta, ezt gyorsan megúsztam. De nekem most mennem kell. Majd este beszélünk. – búcsúként egy puszit kaptam a homlokomra.

Taeyong szemszöge:

Miután elbúcsúztam tőle, rohantam a kiadóba. Nagyon meglepődtem, hogy a főnök is ott lesz a próbán. Mikor beértem, már mindenki ott volt. A srácokkal együtt bemelegítettünk, közben a fiúk a mai napról kérdezgettek engem.

 - Majd este elmesélem nektek az egész napot, de most kezdjük el a próbát.

2 órán keresztül gyakoroltunk. Mindenki fáradtan terült el a próbaterem padlóján.

 - Ah, végre egy kicsit pihenhetek. Már azt hittem, hogy soha sem lesz vége az utolsó számnak.

 - Most egy kicsit pihenünk, utána újra kezdjük, de nem mindegyik számot próbáljuk el, csak párat. Aztán végre megyünk haza. – válaszolt Taeil.

 - Srácok légyszi maradjatok egy kicsit csendben.

 - Jihye-t hívod? – kérdezte Ten.

 - Nem Mihi hívott vagy ötször.

„ – Szia Taeyong!” – szólt bele Mihi a telefonba.

 - Szia! Miért kerestél? – kérdeztem tőle.

„ – Valami szörnyű dolog történt.” – elkezdtem egy kicsit aggódni. Remélem nem Jihye-vel történt valami.

 - Mondjad már mi történt!

„ – Jihye kórházba került.” – kibökte azt az egy mondatot, amit nem akartam hallani. Nem akartam hinni neki.

 - Az nem lehet. Nem lehet, hogy kórházba került. Mi történt? Tudod, mit? Mondd meg annak a kórháznak a címét, amelyikben van! Azonnal odamegyek. – a vonalat rögtön bontottam.

Cuccaimat gyorsan felkaptam, telefonomat zsebre raktam, de előtte megnéztem a címet, amit Mihi küldött és már indultam is a kórházba.

 - Ya! Taeyong!

 - Hyung! Hova mész? – kérdezték tőlem.

 - Most nem érek rá. A kórházba kell mennem.

 - Történt valami? – kiabált utánam Winwin.

 - Igen. Jihye kórházba került. – valamit még utánam kiabáltak a fiúk, de már nem hallottam. Ahogy csak tudtam, a kórházba siettem. Mivel este volt, így nem volt olyan sok autós Szöul utcáin. Az odavezető úton egész végig azon gondolkoztam, hogy mi történhetett, hogy kórházba került. Pont a mai napon, mikor olyan jól éreztük magunkat. A kórházba érve azonnal megkérdeztem az egyik nővérkétől, hogy hol találom Jihye-t. Ezután rohantam is ahhoz a szobához. Kint senkit nem találtam, így bekopogtam. Az ajtót Soomin nyitotta ki.

 - Jó, hogy itt vagy. Beszéljünk kint légyszi. Vannak elegen ott bent. – bökött fejével a most már csukott ajtó felé.

 - Mi történt? – kezdtem el a beszélgetést.

 - Egyelőre mi csak annyit tudunk, hogy valaki vagy valakik megverték őt. Elég erős ütéseket kapott, így elvesztette az eszméletét, de szerencsére felébredt. Most jelen pillanatban alszik. A doki azt mondta, hogy hamar rendbe jön. Agyrázkodása és komolyabb sérülése szerencsére nincs, csak horzsolások vannak a karján és a lábán.

 - És ez mikor történt? – nem tudtam a szemébe nézni, hiszen bűnösnek éreztem magam, amiatt, hogy nem tudtam őt megvédeni. Bár nem vagyunk együtt, mégis úgy érzem, hogy meg kell őt védenem.

 - Sajnos azt sem tudjuk. Mivel mikor felkelt, nem szólt senkihez semmit, csak sírt. Alig tudtuk megnyugtatni őt. Mark volt az, aki nagy nehezen lecsillapította. – Mark neve hallatán összeszorítottam az öklöm. Nem esett jól, hogy ő vigasztalta meg. Nekem kellett volna mellette lennem, nem neki. – Te nem tudsz valamit? – zökkentett ki a gondolatmenetemből.

 - Nem. Mióta elváltunk, nem beszéltem vele.

 - Nem történt semmi olyan, amit meg tudnál említeni a rendőrségnek?

 - Nem. Vagyis várj. Mielőtt eljöttem tőle pár fannal találkoztunk, akik köszöntek nekünk, meg azt mondták, hogy aranyosak vagyunk együtt. Aztán elmentek. Én elbúcsúztam tőle és idáig nem tudtam, hogy mi a helyzet.

 - Reménykedj abban, hogy nem a fanjaid csináltak valamit vele. Gyere, nézd meg, hogy van. – kinyitotta a szoba ajtaját. Mindketten bementünk. A szobában ott volt az egész GOT7 és Jihye két csapattársa. Belépésem után minden szem rám szegeződött. Mark elég mérgesen nézett rám, de az ő véleménye pont nem érdekelt.

 - Jobban lesz, ugye? – kérdeztem az ágy mellett ülő JB-től.

 - Persze, hogy jobban lesz. Hamar fel fog épülni, hiszen Jihye elég erős. – válaszolt helyette Jackson. Mark még mindig nem vette le rólam a szemét.

 - Ezt te csináltad vele? – szűrte ki a fogai között.

 - Tessék? – válaszoltam neki.

 - Igen, jól hallottad. Te csináltad ezt az egészet? A te műved, hogy Jihye most itt fekszik?

 - Mark ezt nem kellene. Taeyong biztos, hogy nem ártana neki. – szólt közbe JB.

 - Képzeld el, Mark, nem én voltam. Mi okom lett volna arra, hogy őt bántsam? Megmondanád nekem? Hiszen szeretem őt. Mi a fenének bántanám, ha egyszer szeretem? – kezdtem el vele kiabálni.

 - Srácok nyugi. Ezt nem itt kellene megvitatnotok. – nyugtatott minket Mihi.

 - Én inkább elmegyek. Ha még egy percnél is tovább kell szívnom vele egy levegőt, azt nem bírnám ki.

 - Mark gyere vissza. Legalább Jihye miatt maradj itt. – ment utána Jackson.

A kis vita után nem szóltunk egymáshoz. Mindenki csendben ült a helyén és nézte a csendben alvó leányzót.

Rocky one shot

Az első éjszakám - amióta itt vagyok Koreában - amit az új lakásban töltöttem, ami egyedül csakis az enyém. Egy nagyot nyújtóztam a hatalmas francia ágyamon utána pedig utamat a konyhába vettem. Elkészítettem a kávémat, amibe bele is kortyoltam, de kicsit forrónak tűnt így leraktam a pultra és elkezdtem készülődni. Megmostam az arcom, kifésültem hosszú szőkére festett hajamat. Egy kis sminket is feltettem és indultam vissza a kávémhoz. Bögrémmel a kezemben a nappaliba mentem, bekapcsoltam a velem szemben helyezkedő LCD TV-t. Éppen az ASTRO debüt száma ment. Meghallgattam, egy kicsit táncoltam rá közben pedig a ruhámat is kiválasztottam. A döntésem pedig egy egyszerű farmer csőnadrágra és egy fehér rövid ujjú pólóra esett. Felvettem mellé egy pulóvert is. Pont megittam a kávém, amikor szeretett menedzser unnim toppant be.

 - Jó reggelt Jihye! Hogy aludtál?

 - Neked is unni. Remekül, olyan jó volt végre egyedül lenni a lakásban, amit most már nyugodtan kijelenthetek, hogy az enyém – viccelődtem unnival.

 - Hát nem teljesen a tied, te csak használod. – kacsintott rám Soomin.

 - Tudom – tettetem szomorúságot.

 - Elkészültél? Mert ha igen akkor indulhatnánk be a céghez, akar veled beszélni a CEO-nim.

 - Mindjárt, csak gyorsan megmosom a fogam és indulhatunk is. – indultam újra a fürdő felé.

Bögrémet közbe kiöblítettem és már indultunk is. Felkaptam a kabátomat, a csizmámat. Az ajtót bezártam, a kulcsot pedig a táskámban tettem.

Mikor beértünk a JYP-hez a csekkolás után a főnököm irodájába mentem. Udvariasan bekopogtam és vártam a visszajelzést, hogy bemehetek, amit hamarosan meg is kaptam.

 - Jó reggelt kívánok CEO-nim – hajoltam meg, ahogyan azt itt illik.

 - Neked is jó reggelt. Ülj le kérlek. – invitált a nagy fekete kanapé felé, ami az irodája bal sarkában helyezkedett el. Helyet foglaltam az egyik fotelban.

 - Nos, mivel egyenlőre modellként vagy nálunk leszerződve, ezért szeretném ha többet tudnál erről a szakmáról. Szeretném, ha egy vagy két hónapig egy-egy cégnél lennél és elsajátítanád a modell szakma különböző fortélyait. Benne vagy?

 - Nem hangzik rosszul. Benne vagyok. Ha nem illetlenség, akkor szabad megkérdeznem, hogy melyik céghez megyek elsőnek? – kérdeztem kicsit félve, mert még annyira nem tudom, hogy itt mi a szokás. Hiába koreai a nevem, akkor sem koreai születésű vagyok, hanem magyar. Igen, Magyarországról jöttem ide. 17 éves vagyok, de már az álmom egy részét valóra váltottam.

Egy véletlen folytán történt, hogy Dél-Koreába kerültem. Egy cserediák programban vettem részt, persze a lánynak, akihez kerültem, nem más volt az apukája, mint a világ legjobb főnöke, Park Jinyoung. A CEO-nim lányával azóta is nagyon jóba vagyunk, de még itt nem ért véget a mesélésem. A főnök szerint nagyon szép vagyok, ezért ő tett egy ajánlatot, hogy ha vele kötök szerződést, akkor ő híres modellt farag belőle. Először nem voltam benne biztos, hogy elfogadjam-e, mert azért elég távol lettem volna a szüleimtől és a barátaimtól is. Gondolom a végére már rájöttetek. Úgy döntöttem, hogy maradok Szöulban. Visszaérkezésem napja december első napja volt. Aznap megkaptam a szerződést, amit aláírtam. Így december elsejétől már hivatalosan is a JYP család új tagja voltam. Mindenkivel hamar összebarátkoztam, de legjobban Markkal, Bambammel és Jacksonnal találtam meg a közös hangsúlyt. De térjünk vissza a valóságba.

 - Nem, nem baj, hogy megkérdezted, elhiszem, hogy izgatott vagy – neveti el magát.

 - Ennyire látszik rajtam?

 - Nem. A viccelődést félretéve a Fantagio Entertaimentnél leszel az első két hónapban. Ha lehetséges, akkor szeretnének téged még ma bemutatni a cég dolgozóinak, szóval, ha nem nagy baj, akkor jó lenne, ha innen azonnal oda mennél.

 - Rendben, akkor én indulok is. Viszlát CEO-nim – hajoltam meg előtte. Utam a sötétített ablakú kocsihoz vezetett. Beültem, unni beindította a motort és már Szöul utcáin kocsikáztunk újra.

Mikor beértem a két hónapig ideiglenes munkahelyemre a cég elnöke fogadott.

 - Légy üdvözölve nálunk Jihye. Remélem, hogy jól fogod magad itt érezni. – miközben beszélt egy liftbe invitált engem. Beszálltunk és egy nagy folyóson nyitódott ki az ajtó. A végén egy megbeszélő terembe tértünk be, ahol szerintem a cég összes dolgozója ott volt.

 - Nos, emberek, bemutatom nektek az új munkatársatokat. Ő itt Jihye, aki nem koreai születésű, ismétlem, nem koreai szóval arra kérlek benneteket, hogy az itteni illemben egy kicsit segítsetek neki.

 - Sziasztok, a nevem Park Jihye – hajoltam meg előttük – Örülök, hogy találkozhattam veletek. Remélem, hogy jól kijövünk majd.

 - Akkor én mentem is a dolgomra. Itt hagylak a cég bandáival, ismerkedjetek meg. Sziasztok, srácok. – integetett feléjük.

 - Viszlát – köszöntünk el egyszerre.

 - Ha nem baj mi mennénk táncpróbára, mert egy új számot tanulunk. Ugye nem baj dongsaeng? – jött oda hozzám Alice a Hello Venus leadere. A legtöbb banda inkább szó nélkül lelépett. Kicsit rosszul esett. Szomorúságomból az ASTRO egyik tagja zökkentett ki.

 - Hello. A nevem Yoon Sanha – egy magas vöröses hajú srác állt meg előttem.

 - Szia. Az enyém, mint már elhangzott Park Jihye, vagyis inkább csak a művésznevem – mosolyodtam el zavaromban.

 - Szia. Mi pedig az ASTRO többi tagja vagyunk – állt Sanha mellé egy szőke hajú srác.

 - Az én nevem Park Jinwoo, de a többieknek csak Jinjin – mutatkozott be.

 - Az enyém Kim Myungjoon, de mindenki MJ-nek szólít.

 - Lee Dongmin, ezek a lököttek itt mellettem csak Eunwoonak szólítanak. – mutatott a mellette ökörködő bandára.

 - Becses nevem Moon Bin, csak neked Moonbin vagyok. – kacsintott rám, mire a többiek nevetésben törtek ki.

 - Szia. Én Park Minhyuk vagyok, becenevem Rocky – jelent meg egy barna hajú barna szemű srác.

 - Üdv nálunk, érezd magad otthon, ha bármi segítség kell tudod, hol találsz bennünket – mondta Jinjin.

 - Hát annyira még nem ismerem a céget, szóval nem tudom, hogy hol talállak meg benneteket.

 - Nos, akkor kezdődjön a Fantagio felfedezése – karol belém Moonbin.

A cég minden egyes pontját megmutatták nekem. Az út végén egy táncteremben kötöttünk ki, ami később kiderült, hogy ez az ő termük, így itt megtalálom őket. A nap további részét velük töltöttem. Végül nekik próbálniuk kellett, ezért a termet elhagytam. A folyóson barangolva megtalált a tanárom. Bemutatkoztunk egymásnak, megmutatta azt a termet, ahol holnaptól kezdve tanulni fogok. Olyan fél hat felé járhatott az idő mikor kiléptem az utcára. A hirtelen jött hidegtől jobban összehúztam magamon a kabátomat. Elővettem a fülhallgatómat, bekapcsoltam a zenét így indultam el hazafelé. Pár lépést tettem mikor a telefonom megcsörrent, a kijelzőn pedig Rocky száma jelent meg.

 - Szia, Rocky, végeztetek mára a táncpróbával?

 - Szia, igen már végeztünk. Vigyünk haza vagy inkább tovább fagyoskodsz? – kérdezte nevetve. Mire ezt kimondta mellettem megállt egy autó, belőle pedig Rocky kukkantott ki. Megszakítottam a beszélgetést.

 - Ha nem baj, akkor rendben. – mosolyogtam rá.

 - Akkor szállj be – villantotta rám ezer wattos mosolyát.

A kocsiban csak ő a menedzserük és én ültünk.

 - Hogy-hogy csak most mész haza, egyedül? – kérdezte 5 perc után Minhyuk.

 - Elbeszélgettem az időt a tanárommal, plussz megmutatta azt a termet, ahol tanulni fogok. Te?

 - Mi van velem? – fordult hátra, kérdőn nézve rám.

 - Hogy-hogy most mész haza?

 - Én egy kicsit maradtam még táncolni. Tudod nagyon szeretek táncolni. – mosolygott még mindig rám.

 - Tényleg? Akkor te vagy a dance machine a csapatban? – viszonoztam mosolyát.

 - Mondhatni, de még Moonbin is tud táncolni.

 - Hol tegyelek ki téged? – kérdezte a beszélgetésünket megszakítva a menedzser oppa.

 - Itt tökéletes lesz. Köszönöm szépen, hogy haza hoztatok.

 - Ugyan, nem kell megköszönni, szívesen tettük. – jelent meg újra az ablakban Rocky mosolyogva.

 - Jó éjszakát nektek. – köszöntem el tőlük.

 - Neked is. – válaszolták együtt.

Felmentem a lakásomba. Letusoltam közben végig a mai napon gondolkoztam. Gyorsan megtörölköztem, felvettem a pizsim. Aludni nem nagyon tudtam mivel a holnapi napon gondolkoztam, hogy remélem, újra látni fogom őt.

Reggel nyolc órakor már bent voltam a teremben, vártam, hogy újdonsült tanárom új dolgokat tanítson nekem a modell szakmáról.

 - Rendben, menjél ebédelni és fél kettőkor folytatjuk – csapta össze tenyerét Minha unni.

Én meghajoltam és az ebédlőbe sétáltam. Az ebédlőben már az összes alkalmazott ott volt.

Ebédre finom spagettit kaptunk. Helyet kerestem, de sehol sem találtam. Már vagy ötször körbejártam az ebédlőt, míg egyszer egy Minhyuk bukkant fel mellettem.

 - Nem találsz helyet? Gyere, ebédelj velünk. – mondhatni a fülembe súgta ezt a két mondatot.

 - Szívesen ebédelnék veletek, de van még egy hely az ASTRO asztalánál az újoncnak? – viccelődtem vele.

 - Neked mindig van hely – válaszra egy félmosolyt kaptam. Megfordult és az asztalukhoz battyogott én pedig mögötte követtem őt.

 - Nézzétek kit hozott Rocky. Egy Jihyet – jegyezte meg Eunwoo.

 - Pont az előbb akartam neked írni, hogy nem ebédelsz-e velünk. De ha már Rocky hyung megtalált, akkor kár lett volna írnom. – szomorodott el Sanha.

 - Ha Rocky nem szól és te írtál volna, akkor is idejöttem volna hozzátok. – ültem le Sanha és Rocky közé.

 - Tényleg? – csillant fel a szeme.

 - Igen. – kuncogtam, erre pedig hirtelen Sanha megölelt – Az ölelést miért kaptam? – néztem kérdőn rá.

 - Mert ha én szóltam volna neked, akkor is idejöttél volna hozzánk. – mosolygott a legfiatalabb. Válaszom csak egy mosoly volt felé. Viszont ebéd közben a szívem majd kiugrott a helyéről, hiszen vele ebédelhettem bár voltak még rajtunk kívül öten az asztalnál. Nem nagyon beszélgettünk a fiúkkal ebéd közben, hiszen mindenki örült, hogy pihenhet és ehet. Mikor végeztünk a nagyon finom spagettivel, mindenki ment a dolgára. Mivel nekem még volt időm, felmentem a tetőre. Nagyon megtetszett, amit onnan láttam. Annyira, hogy el is merengtem, azon, hogy már mennyi mindent elértem. Egy éve még nem is gondoltam, hogy Koreában leszek modell. Merengésemből egy mély hang zökkentett ki.

 - Mindenki megtalálja a rejtekhelyem? Azt hiszem új után kell néznem – vakarta meg a tarkóját Minhyuk.

 - Oh, nem tudtam, hogy ez a te helyed. – ült le mellém.

 - Ugyan, csak viccelődtem. Nem csak én szoktam ide feljönni, a többi banda tagjai is ide szoktak jönni, ha nincs ötletük egy dalhoz, vagy csak éppenséggel egy kis magányra vágynak. – nézett rám nagy barna szemeivel.

 - Talán nincs ötleted egy dalhoz? – kérdeztem tőle nevetve.

 - Sajnos én nem vagyok annyira tehetséges, hogy dalt írjak. Én a rapben és a táncban vagyok tehetséges – döntötte hátra a fejét és a kék színben tündöklő eget kezdte el nézni – Egy kis magányra vágytam inkább. Nem mindig van kedvem velük ökörködni.

 - A nagy Park Minhyuknak nincs kedve viccelődni? Hogy lehetséges ez? Pedig szerintem veletek nagyon sokat lehet hülyéskedni. – néztem rá.

 - Igen velük nem unalmas az élet, de néha nagyon durva hülyeségeik tudnak lenni.

 - Gondolom most is valami nagyon durván hülyéskednek?

 - Igen, de szerencsére most nem rajtam viccelődnek.

 - Mindig kipéciznek maguknak valakit? – kérdeztem tőle meglepődötten.

 - Igen. Általában az ilyen kispécizünk valakit és rajta hülyéskedünk ötletnek a kitalálója Sanha.

 - Sanha? Azt hittem, hogy ő inkább ilyen visszahúzódó típus.

 - Ő? Nem, egy kis gonosz maknae tud néha lenni. Ilyenkor olyan mintha egy kisördög bújna belé.

 - Azta, akkor ha Sanha ilyen nagyívbe kerüljem el?

 - Öhm, igen. Jobban jársz, ha nem akarsz te is a célpontjai közé tartozni.

A telefonom jelezni kezdett, hogy vissza kell mennem dolgozni.

 - Sajnos nekem mennem kell. Később még találkozunk. Szia. – álltam fel mellőle, hogy visszamenjek a terembe, ahol tovább folytatódik a modellképzésem.

 - Máris? Jól van, később találkozunk. Szia Jihye. – integetett

Olyan délután öt óra felé, már indulhattam is haza. Mivel pocim jelezte, hogy éhes, felhívtam Mark oppat, hogy nem jönnének el velem vacsizni?

 - Szia hercegnő. – igen ő így szokott szólítani, nem tudom miért ne kérdezzétek. Mikor megkérdeztem tőle, hogy miért pont ezt a becenevet kaptam, ő azt felelte, hogy én vagyok a legszebb lány a barátai közül. - Hogy vagy? Mi újság van veled? Nem láttalak ma a kiadónál. Ugye nem vagy beteg? – zúdította rám a kérdéseit.

 - Szia oppa. Nem, nem vagyok beteg.

 - Hu, akkor megnyugodtam.

 - Azt szeretném kérdezni, hogy lenne-e kedvetek vacsizni velem?

 - Hm, mindjárt megkérdezem őket. – elemelte egy kicsit a telefont, de még így is hallottam, ahogy kiabál a GOT7 többi tagjának. – Igent mondtak, akkor a szokásos helyen találkozunk?

 - Igen, ott találkozunk. Szia oppa.

 - Szia Jihye.

Bontottuk mindketten a vonalat. Az étterem, ahol a GOT7-nel szoktunk kajálni nem volt messze a Fantagiotól. A fiúk már ott voltak a szokásos helyünkön.

 - Sziasztok, srácok. – köszöntem oda nekik, közbe levettem a kabátom. A cipőmet már az ajtóban levettem, a szokáshoz illően. Helyet foglaltam Mark mellett.

 - Szia. – köszöntek egy emberként.

 - Hogy van a kisasszony mostanában az oppai nélkül? – kérdeztem JB.

 - Nagyon rosszul. – folytattam a viccelődő beszélgetést egy kis cukisággal.

 - Az elmúlt két napba, hogy-hogy nem jöttél be hozzánk? – kérdezte Junior oppa.

 - Mert nem voltam a cégnél. – kérdően nézett rám az összes tag

 - Akkor hol voltál, ha nem voltál a cégnél? – kérdezte kicsit ijedt arckifejezéssel Mark.

Talán ők nem tudnak róla, hogy két hónapig nem is fogok bemenni a kiadóhoz?

 - Ti nem tudtok róla? – kérdeztem tőlük.

 - Miről kéne tudnunk? – nézett fel a telefonjából Bambam.

 - Nem mondta a CEO-nim, hogy két hónapig egy-egy cégnél leszek?

 - Átmész egy másik kiadóhoz? – ijedt meg Yugyeom

 - Nem, nem megyek át semmilyen kiadóhoz – nyugtattam meg őket. – Azért nem voltam a kiadónál az elmúlt két napban, mert két hónapig a Fantagionál tanulok.

 - Mit tanulsz ott? – kérdezi JB.

 - A modellszakmáról. Lépéseket, beállásokat, ilyesmiket.

 - De ezeket a JYP-nál is meg lehet tanulni.

 - Igen, meg lehet, de a CEO-nim azt szeretné, hogy különböző oldalról kapjak visszajelzéseket. Több ember tanítsa meg a különböző lépéseket. Így nagyobb esélyem lesz modellként befutni.

 - Aha, vagyis akkor két hónapig nem fogunk látni? – szögezte le a kérdést Bambam.

 - Két hónapig az én drága oppáim nélkül? Még mit nem, majd találunk rá lehetőséget, hogy találkozzunk. – kacsintottam rájuk.

 - Remek. – csapta össze a kezeit Jackson. – Akkor viszont együnk, mert a kaját már kihozták nekünk csak annyira belefeledkeztünk abba, hogy Jihye nem lesz két hónapig a kiadónál, hogy észre sem vettük. – nevetett fel.

 - Jó étvágyat nektek – felvettem a pálcikát, neki láttam az elém lerakott ramennek.

 - Neked is kicsi dongsaengem – mondta teli szájjal Youngjae

Vacsora közben még ökörködtünk egy kicsit. A viccelődéseinket a telefonom üzenetjelző hangja szakította meg.

Dongwoo:

„Szia Jihye. Nem tudom, hogy mikor végzel pontosan, de nem lenne kedved eljönni velem valahova?”

Jihye:

„Szia. Már rég végeztem. Sajnos nem tudok menni most. A barátaimmal vagyok.”

Dongwoo:

„Oh, jól van, akkor nem is zavarok.

Jihye:

„Sajnálom, hogy nem tudok most menni. De majd kerítünk rá sort.”

Választ már nem kaptam rá.

 - Ki volt az? – szólt hozzám Mark, de úgy, hogy csak én halljam.

 - Dongwoo volt az. Megkérdezte, hogy ráérek-e. Dongwoo az évfolyamunk leghelyesebb sráca. Minden lány oda meg vissza van érte. Nekem annyira nem jön be, jól néz ki, de egy kicsit egoista és nagyon rámenős. Talán lehet azért mondtam már neki igent egy randira, mert már az agyamra ment, hogy mindennap minden percében ezt kérdezte tőlem.

 - És? Ráérsz?

 - Sajnos nem, mert veletek vagyok. – ütöttem őt vállba.

 - Akkor az a Dongwoo nevű gyerek ki lett most kosarazva? – hajol át az asztalon Jackson.

 - Nem lett kikosarazva. Csak elhalasztottuk egy másik napra. Amúgy sem randi lenne, hanem egy baráti találkozás. Pont, mint veletek. – ittam bele az italomba.

 - Biztos? – kérdezte Mark a nem létező szakállát piszkálva.

 - Kivel fog randizni az én kis hercegnőm? – kapcsolódott be JB oppa is.

 - Senkivel nem fogok randizni. – válaszoltam gyorsan mielőtt még többet kérdeznének.

 - Hm. Azért a biztonság kedvéért majd figyelünk téged. – állt fel a helyéről majd kifizette a vacsoránkat. Indultunk is haza.

 - Ne vigyünk inkább haza?

 - Nem kell. Nincs olyan messze a lakásom. Meg egy kis séta sosem árt. – mosolyodtam el.

 - Jól van, ahogy akarod, de ha hazaértél csörögjél vagy dobj egy üzenetet. – ölelt meg Mark majd beszállt az autóba és elhajtottak. Szokásomhoz híven elővettem a fülesem, bekapcsoltam a zenét. Hazafelé a KNK új számát hallgattam. Miután hazaértem, készítettem magamnak egy forró csokit, amit rögtön meg is ittam, közben írtam Marknak, hogy épségben hazaértem. Elmostam a bögrét. Vettem egy jó meleg fürdőt, majd bebújtam az ágyamba. Az álom elég hamar elnyomott.

Kb. minden napom így telt, 8-ra be kellett mennem, fél kettőig ebédszünetem van, aztán vagy felmegyek a tetőre gondolkozni vagy a fiúkkal hülyéskedünk. Mivel még kiskorú vagyok, iskolába kell járnom. Kicsit nehéz a munka mellett. Mai viszont egész más volt. Ma volt az a nap mikor Dongwooval megyek „randizni”. Fél hónap után most megyünk el arra a bizonyos baráti találkozásra. Hát igen, azóta sok minden történt, köztük van az is, hogy most adtam be a derekam Dongwooval, hogy elhívhat. Ennek most jött el a napja. Pont szabadnapos voltam és az iskolában sem volt ma tanítás. Otthon készülődök, mikor a Heaval való bulizásomat egyikünk telefonja szakította meg. Mindketten megnéztük, kiderült, hogy az enyém volt az.

 - Ki az? Dongwoo írt? Hol lesz a randitok? – kíváncsiskodott a CEO-nim lánya.

 - Igen ő írt. Nem árulta el csak annyit írt, hogy csinos legyek és, hogy mennyire jön értem.

 - És hányra kell kész lenned? – kíváncsiskodott tovább Hea.

 - 5-re. – mondtam neki nyugodtan.

 - 5-re? – kiabált fel barátnőm.

 - Igen? Még bőven van két órám. Nyugi. – nevettem fel.

 - Kész leszel te addigra? Amúgy nem izgulsz a randi miatt? Ő a leghelyesebb pasi az évfolyamunkon

 - Unni, biztos, hogy kész leszek addigra. Egy kicsit talán izgulok – néztem rá nyugalmat árasztó szemekkel.

Egy fél óra múlva már Hea unni el ment, mert még tanulnia kell. Én már tegnap ebédszünetben tanultam a dolgozatra. Miután kikísértem a barátnőmet első készülődési helyemnek a fürdőt céloztam meg. Lezuhanyoztam, hajamat is megmostam. Megtörölköztem, hajamat miután megtöröltem betekertem a törölközőbe. Szobámban kiválasztottam a ruhát. Döntésem egy fekete csipkés ruhára esett, mellé a kedvenc masnis magassarkúmat vettem fel. Ezután már csak a hajammal szenvedtem egy kicsit. Szárítás után kivasaltam, pár tincset pedig belokniztam. Sminkelést nem vittem túlzásba, csak alapozót, szemhéjtust és szempillaspirált használtam. Mikor kész lettem megnéztem magam a tükörben, úgy gondoltam, hogy ha egy kicsit késő érek haza lehet, hogy fázni fogok útközben, ezért felvettem mellé egy kardigánt. Az elkészüléssel fél órával Dongwoo érkezése előtt kész lettem. A csengő hangjára felpattantam, felvettem a táskám és már indultam is az ajtó felé. Mikor kinyitottam az ajtót egy nagyon elegáns Dongwooval találtam magam szembe.

 - Szia – húzta fél mosolyra a száját – Nagyon csinos vagy.

 - Szia. Jól áll neked az öltöny. – zártam be az ajtót.

 - Nem gondoltam, hogy ha magassarkút húzol, akkor is ilyen alacsony van. – jegyezte meg viccelődve.

 - Nem tehetek róla, hogy ilyen alacsony vagyok. – tettetem durcást.

 - Ugyan, nem rosszból mondtam – állt meg és szembe fordított magával. – Alacsonyan is nagyon szép vagy.

 - Köszönöm – pirultam el.

Miután ezt megbeszéltük, csendben sétáltunk egymás mellett. Ezt a csendet én törtem meg.

 - Most már elárulod, hogy hova viszel?

 - Hm, mindjárt megérkezünk. De látom rajtad, hogy kíváncsi vagy ezért elmondom, hogy a randink első állomása egy étterem lesz.

Az étterem nagyon elegáns volt, az étel nagyon finom volt. Nagyon kitett magáért. Vacsora után elmentünk sétálni a Banpo hídhoz. Ilyenkor este a legszebb. Nekem nagyon tetszett, ahogyan a hídról leomló vizet megvilágítják különböző színű lámpákkal. Sokat beszélgettem Dongwooval, de annyira nem éreztem magam jól vele. Talán ha, Ő lett volna velem akkor biztos, hogy a mennyekben lennék.

Randi közben elgondolkoztam, hogy miért is mentem bele, hogy elhívjon egy randira. Nem érzem vele magam olyan jól.

 - Öhm, Dongwoo? Nem mennénk haza? Kezdek egy kicsit fázni, meg holnap egy témazárót is meg kell írnom.

 - Rendben, hazakísérlek, oké?

 - Nem kell, köszönöm. Menj nyugodtan haza, én is hazatalálok. Szia. – indultam el, de ő megfogta a kezem és visszarántott. Egymással szemben voltunk, felém közeledett. Hirtelen nem tudtam mit akar, de mikor tudatosult bennem, hogy meg akar csókolni, elfordítottam a fejem és eltoltam magamtól.

 - Ezt én nem szeretném.

 - Oh, bocsánat nem akartam nyomulni.

 - Hát pedig sikerült. – válaszoltam neki ingerülten.

 - Sajnálom… Én… Nem tudom mi ütött belém. – vakarta meg zavarában a tarkóját.

 - Figyelj, inkább hagyjuk, Felejtsük el és kész. Felejtsük el az előbb történteket, de jobb, ha egymást is.

 - Miért felejtenélek el, ha szeretlek? – tette fel a nem várt kérdést.

 - Azért, mert én nem érzek irántad többet barátságnál. – ez volt az utolsó mondat, ami a randinkon elhangzott.

Másnap suli után kellett csak egy-két órát dolgoznom. Mivel a tanárainknak valami gyűlés volt az ASTRO-val hülyültünk egy kicsit a táncteremben. Az banda többi tagja megéhezett, így ők úgy döntöttek, hogy elmennek valami ennivalót vesznek.

 - Akkor biztos, hogy nem jöttök? – kérdezte meg utoljára Jinjin.

 - Nekem nincs most kedvem sétálgatni meg kaját cipelni. – válaszoltam.

 - Nekem sincs kedvem semmihez, csak pihenni végre egy kicsit. – válaszolta Ő mellőlem.

 - Rendben, akkor mi elmentünk. – integetett nekünk az ajtóból Sanha.

 - Kértek valamit? – kérdezte MJ.

 - Nekem jó az, amit mondtatok.

 - Nekem is jó a csirke, a pizza meg a bubble tee. – mosolygott rá a többiekre.

 - Jók legyetek, ne csináljatok hülyeséget. – mutatott felénk Moonbin.

 - Nem fogunk. – válaszoltuk egyszerre.

Miután elmentek mindketten kiterültünk a padlón és így beszélgettünk. Már nem tudom hogyan, de valahogyan szóba került a tegnapi randi.

 - Inkább ne is beszéljünk róla.

 - Miért? Nem sikerült jól? – tette fel meglepetten a kérdést.

 - Nem – húztam el a szám – Aranyosan megszervezte ezt az egészet, de nem éreztem vele jól magam. Tetejében meg is akart csókolni.

 - Komolyan? – vágott a szavamba.

 - Igen, de eltoltam magamtól. Jah meg utána szerelmet vallott nekem.

 - Akkor most együtt vagytok? – kérdezte viccelődve.

 - Jó fej Dongwoo, de én barátként tekintek rá.

 - Akkor miért mentél el vele randizni, ha csak barátként tekintesz rá? – nézett fel a telefonjából.

 - Nem tudom, talán azért, hogy elfelejtsek egy embert. – vagyis inkább elfelejtselek téged.

Most biztos kérditek magatoktól, hogy miért akarom Őt elfelejteni. Azért, mert mikor be akartam neki vallani, hogy én szeretem Ő akkor jelentette be, hogy neki van barátnője. Akkor nagyon összetörtem. Nagyon rosszul esett, hogy az a személy, akit én szeretek más lány kezét fogja. Mást ölel, mást csókol. Végül Hea unni rá vett, hogy adjak egy esélyt Dongwoonak. Megkapta, de el is szúrta.

 - És? Sikerült őt elfelejtened?

 - Sajnos nem.

 - Veled mi a helyzet? Mi újság van Hyunával?

 - Velem semmi. Nem tudom mi van vele.

 - Hogy-hogy? Nem vele beszélsz most?

 - Már rég szakítottunk.

 - Oh. Nem tudtam…

 - Megcsalt, meg rájöttem, hogy mást szeretek. Majdnem ugyanaz, mint nálad. – nevetett fel majd a hátára fordult.

A szerelmi életünket itt ki is veséztük, többet erről már nem beszéltünk.

Viccelődtünk, táncoltunk és tovább várakoztunk, hogy meghozzák a fiúk a kaját.

Úgy néz ki, hogy a felé küldött jeleimet, nem veszi észre.

 - Nézd! Ő szerinted illene hozzám? – jött oda hozzám telefonját pedig az arcomba nyomta.

 - Nem látom rendesen, mert nagyon közel van az arcomhoz a telod. – kivettem a kezéből és megnéztem a lányt. Nagyon szép volt, vékony, hosszú barna hajú. Sokkal szebb volt nálam.

 - Nem tudom. Nekem egy kicsit beképzeltnek tűnik. – füllentettem neki.

 - Pedig szerintem tök aranyos. Nagyon jól elbeszélgetek vele.

 - Akkor miért kérdezed meg tőlem, hogy illene-e hozzád?

 - Baj, hogy kikérem a legjobb barátom véleményét? – kérdőn nézett rám.

 - Talán lehet, hogy másnak rosszul esik. – fakadt ki belőlem pár könnycsepp.

 - Te most sírsz? – közeledett felém, hogy azt a pár könnycseppet letörölje, de a kezét ellöktem.

 - Nem. Miért sírnék? Úgy sem érdekel téged, hogy mi van velem. – már nem érdekelt semmi csak az, hogy ebből a teremből minél hamarabb kijussak.

 - Nem mész sehova. Itt maradsz és elmondod, hogy miért sírsz. – ragadta meg a kezem. – Nézz a szemembe. – nagy nehezen a szemébe néztem, de nem bírtam sokáig állni a tekintetét.

 - Inkább visszamegyek a terembe. Lehet, hogy már vége az értekezletnek.

 - Nem mész te sehová. Elmondod szépen, hogy miért sírsz.

 - Kérlek szépen, hagyjuk ezt a témát, nem szeretnék róla beszélni. – de menekülni sehogyan sem tudtam.

 - Nem, nem fogjuk hanyagolni a témát.

 - Látom, te nem tágítasz. Rendben, akkor elmondom miért sírok. Azért sírok, mert, akit én szeretek velem nem törődik. Észre sem veszi azokat a jeleket, amiket felé küldök.

 - Mekkora egy paraszt lehet az a pasi, aki nem vesz téged észre. – próbált nyugtatni.

 - Igen, mekkora egy paraszt vagy. Mikor idekerültem, te közeledtél felém, amit el is fogadtam, reménykedtem benne, hogy lesz valami köztünk. De azon a napon mikor be akartam neked vallani, hogy szeretlek, te bejelentetted, hogy barátnőd van. Így, hogy elfelejtselek elmentem Dongwooval randizni. Te pedig most kikéred a véleményem, hogy illene hozzád az a lány. Megmondjam őszintén? Nem, nem illik hozzád. – ezeket a mondatokat sírva mondtam neki. Ő pedig csodálkozva állt előttem. – Szeretlek Rocky, de te nem veszel észre. Te csak egy barátként tekintesz rám.

 - Ez… Ez nem igaz. Az első naptól kezdve tetszettél, de akkor még nem voltam biztos, hogy tényleg téged szeretlek, de Hyuna rá döbbentett arra, hogy igenis téged szeretlek. Az előző lánnyal meg azért kezdtem el beszélgetni, mert azt hittem, hogy összejössz Dongwooval. De ezek után, nem kell már vele beszélnem – vakarta meg a tarkóját Rocky. – Az a helyzet, hogy én is szeretlek.

 - Így igaz. – szólalt meg az ajtóból Moonbin. – Már kiakasztott mindenkit azzal, hogy téged mennyire szeret.

 - Tényleg? – kérdeztem tőle sírva, de már nem a szomorúságtól sírtam, hanem ezek örömkönnyek voltak.

 - Igen, de akkor már fel is teszem a kérdést. – jött oda hozzám. – Lennél a barátnőm? – nézett mélyen a szemembe.

 - Igen, leszek a barátnőd. – ugrottam a nyakába.

 - Végre, nem minket fog piszkálni – örültek a többiek nekünk.

 Ujjainkat összekulcsolta Rocky.

 - Gratulálok fiatalok. Aztán vigyázz rá. – jött be a terembe Soomin unni, a menedzserem.

 - Köszönjük. – mosolyogtunk a többiekre.

Így jöttünk össze az én drága barátommal, Rockyval. Lassan már két éve, hogy boldogítjuk egymást. Mikor a GOT7-nel közöltem mindenki lefagyott kivéve Markot, ő volt az, aki már az elejétől kezdve titkon nekünk drukkolt, hogy jöjjünk össze. A Fantagio kiadóval azóta is tartom a kapcsolatot. Mindent az én kedves főnökömnek köszönhetem, ha ő nem akarja azt, hogy más-más tanároktól tanuljak, talán soha sem jöhettem volna össze Rockyval.